tinilady http://tinilady.blogger.hu hu 2011. Március-horoszkóp http://tinilady.blogger.hu/2011/03/12/2011-marcius-horoszkop Végre egy könnyebb hónap, amikor a Jupiter már távolodik a Plútó kvadrátjától, és átélhetjük mindazt a jót, amit egy tüzes jegyben lévő Jupiter csak adhat.

Kos:
Márciusi horoszkópJobb lesz a kedved ebben a hónapban, hiszen sikeres leszel a munkában, vagy ha tanulmányokat folytatsz. És olyan dolgot is közölhetnek veled, amely dicséretnek, elismerésnek tekinthető, és amelytől magabiztosabb leszel. Ha párkapcsolatban élsz, akkor nyugodtabb és békésebb hónap köszönt rátok annak ellenére, hogy te kissé nyugtalan és izgágáskodó vagy. A partnered ennek éppen az ellenkezője, képes józanul, két lábbal a földön állva gondolkodni, és nem hagyja, hogy őrültségeket csinálj.

Bika:
Márciusi horoszkópA munkahelyed miatt vagy ideges a hónap közepe felé, hogy olyan dolgokat hallasz, amelytől kiráz a hideg. De az is lehet, hogy olyan munkát kell végezned, amelyben nem vagy járatos, és legszívesebben otthon maradnál vagy valahol máshol lennél, csak nem ott. Ne kívánd ezt, mert sokkal könnyebben válik valóra, mint ahogy gondolod. A szerelemben sincs most sok szerencséd, mert titkolnod kell az érzéseidet vagy a kapcsolatodat. De az is lehet, hogy a titkolódzás sok erőt kivesz belőled, és megtörténhet, hogy a veszekedésnek szakítás lesz a vége.

Ikrek:
Márciusi horoszkópEgy külföldi ismerős érkezése lazábbá teszi ezt a hónapot. De az is lehet, hogy egy külföldi utazás során olyan élményeid lesznek, amelyek miatt boldognak és elégedettnek érzed magad, sőt sokat tanulsz belőlük. Ha tanulmányokat folytatsz, felvételire készülsz, akkor a lehető legjobb formában vagy, sikert sikerre halmozhatsz. A sors olyan segítséget nyújt, ha változtatni akarsz, például szakot cserélni, vagy egy feladatot elvállalni, vagy éppen másnak adni, és mindenki azt mondja, hogy ez lehetetlen, neked mégis sikerül. A szerelemben és a szerencsejátékokban is egyaránt szerencsés vagy, használd ki ezt a jó időszakot.

Rák:
Márciusi horoszkópA munkahelyeden feszültség alakul ki. A főnököd valakit ki nem állhat, megpróbál vele igazságtalanul viselkedni, és előfordulhat, hogy te vagy az, akinek közölni kell ezzel a szerencsétlen kollégával mindazt, amit a főnök neki kitalál. Utálod az egész helyzetet, a legtöbb, amit tehetsz, hogy beszélsz róla. No nem a főnököddel, mert azt fogja mondani, hogy alkalmatlan vagy a munkára, és talán még a szűrödet is kiteszi, vagy csökkenti a fizetésed, hanem a barátokkal, barátnőkkel, a társaddal. Kérj tőlük tanácsot, mit tegyél ebben a szorult helyzetben.

Oroszlán:

Márciusi horoszkópA nagy találkozások hónapjának is lehetne nevezni a mostanit. Ha nincs partnered és egyedül vagy, akkor a hónap közepén egészen szokatlan körülmények között jöhetsz össze valakivel. Ez a kapcsolat nem alakul rögtön úgy, ahogy szeretnéd, bonyodalmakkal teli, de mindent megér, hogy türelmesen várj addig, míg minden körülmény tisztázódik, illetve amikor csak és kizárólag a tiéd lehet. Dilemmába kerülhetsz, mégpedig a pénz miatt. Nagyon fontos lenne, hogy egy pénzösszeghez hozzájuss, de csak olyantól kérhetnél, akitől nem akarsz, mert korábban megbántottad. Itt az ideje a dolgok tisztázásának.

Szűz:
Márciusi horoszkópTe is tudod, hogy nem minden a pénz, ám sajnos ebben a hónapban kaphatsz egy olyan értesítést, amely először is az egekbe emeli a vérnyomásodat, másodszor muszáj lesz talán a tartalékaidhoz nyúlni és kifizetni ezt az összeget, különben még a hatóságokkal kerülhetsz összetűzésbe. A felettesed olyasmit vár el tőled, amit nehezedre esik teljesíteni, de kénytelen vagy megtenni, és ez miatt lehet, hogy nem tudsz tükörbe nézni. A szerelemben a régi partnereddel kevés izgalmat élsz át, és talán ez az oka, hogy éppen a suliban vagy a munkád során találkozol egy olyan személlyel, aki a legmerészebb erotikus álmaidat is valóra váltja. Lehet, hogy kicsit öreg hozzád, de ez most kevésbé érdekel…

Mérleg:
Márciusi horoszkópHa szeretnél egy szerelmi kapcsolatot életben tartani vagy megmenteni, akkor erre a hónap közepe a legalkalmasabb. Talán éppen azzal teheted ezt, hogy a partnerednek megadod azt a szabadságot, amire szüksége van, és megállod, hogy nem ellenőrzöd, nem féltékenykedsz, nem teszel fel olyan kérdéseket, amitől minden hajszála az égnek áll. És biztos lehetsz abban, hogy nem csal meg, inkább a kettőtök viszonya válik szorosabbá. A munkahelyeden nehéz helyzet alakul ki, te körmöd szakadtáig ragaszkodsz az állásodhoz, miközben nem kellene, mert nem becsülnek meg, és adódik egy új lehetőség, ami sokkal jobb lesz, mint amilyennek most látszik.

Skorpió:
Márciusi horoszkópA munkahelyi vagy iskolai barátságok válságos helyzet előtt állnak. Még az is lehet, hogy megszakad kettőtök között a kapcsolat. És ebben mind a ketten egyformán ludasak vagytok. Talán barátod vagy barátnőd többet adott neked, és elvárna cserébe viszonzást, különösen, amikor nehéz helyzetbe kerül. Ám ezt te nem teszed meg, és ez feszültté teszi közöttetek a viszonyt. De az is lehet, hogy barátnőd korábbi kijelentése most jut el hozzád, és ez az oka a huszonhárom lépés távolságnak közöttetek. A szerelemben elcsábíthatod azt, akit szeretnél, a klasszikus trükk most bejön: kis beszélgetés, nevetgélés egy pohár bor mellett, és mindketten beindultok.

Nyilas:
Márciusi horoszkópElérkezett az ideje, hogy komolyabban vedd a tested edzését. Mert előfordulhat, hogy nem fogsz beleférni a tavalyi tavaszi szuperszerkódba, ami az idén is divatos. Vagy ha most akarsz shoppingolni, kiderül, hogy egy mérettel nagyobbat kell venned, mint azt hitted. Baráti kapcsolatnak megint sokat köszönhetsz, többek között azt is, hogy békét kötsz valakivel, vagy olyan információ birtokába jutsz, amely miatt lépéselőnybe kerülsz, és megszerezhetsz valamit, egészen kis erőráfordítással. Az otthonod biztonságára ügyelj sokkal jobban, mert hívatlan látogatók tehetik tiszteletüket. A szerelemben minden jól alakulna, ha a munkahelyi problémáidat nem osztanád meg vele.

Bak:
Márciusi horoszkópA pénzügyeid alakulására most igazán nem lehet panaszod, mert a hónap közepén a sors olyan lehetőséggel kínál meg, amely miatt talán szivárványszínben látod a világot. De az is lehet, hogy most történnek olyan események, amelyek közül nem mindnek örülsz, de ezek lesznek azok, amelyek jelentősen befolyásolják a jövődet, és átalakítják – természetesen pozitív irányban – az életmódodat. Semmi okod az aggodalomra, mert ha most nehézségekkel is találod magad szemben, később, az elért eredmény miatt, nagyon sokan fognak irigyelni. A szerelemben most nem az érzelmek, mint inkább az anyagiak játsszák a főszerepet, az lesz a befutó, aki jobban áll anyagilag, illetve aki VALAKI.

Vízöntő:
Márciusi horoszkópMég az is megtörténhet, hogy új dolgokat kell megtanulnod ebben a hónapban, ahhoz, hogy a munkahelyeden maradhass, vagy elvállalj egy új állást. De megtörténhet, hogy külföldi munkavállaláson gondolkodsz, ami miatt kommunikációs problémák merülhetnek fel, de tudod, szinte a zsigereidben érzed, hogy ez lenne a helyes. Még a döntés előtt, hogy mész vagy maradsz, tájékozódj, kérj biztosítékokat, hogy a fizetés vagy a munkakörülmények valóban olyanok lesznek, ahogy ígérik. Testvéreddel, szomszédoddal pedig ne viselkedj úgy, hogy azt később megbánd. A szerelemben a régit felejtsd el, és értékeld azt, aki melletted van.

Halak:
Márciusi horoszkópMég az is megtörténhet, hogy a pénz miatt állást változtatsz. Ugyan ebben próbál visszatartani a megszokás és még egy nálad idősebb személy, akiből tulajdonképpen eleged van. De mivel a modoroddal nincs semmi probléma, vagyis nem fogod őt elküldeni melegebb éghajlatra, ezért nem biztos, hogy tudni fogja, hogy ő is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy elkívánkozol erről a helyről. Titkos szerelmi kapcsolat a láthatáron, amely visszaadja az életkedved, és a külsődnek is természetesen jót tesz, mert sugárzik rólad a szerelem, amiről senki sem tud. Ügyelj arra, hogy még a legjobb barátnődnek se mondd el, mert tuti, hogy ki fogja kotyogni.

]]>
Sat, 12 Mar 2011 14:55:54 +0100 14954_49603
Hisztis pasiiiik! OLVASD VÉGIG! ;) http://tinilady.blogger.hu/2010/11/27/hisztis-pasiiiik-olvasd-vegig Hisztizni nem kizárólag a nők és a gyerekek előjoga: a férfiak is kiveszik a részüket a dologból, csak épp egy kicsit másképp csinálják. A jussuk viszont ugyanaz érte.

Hiszti. Hisztihisztihiszti. Hisztis kölyök. Hisztis picsa. Akárhogy is ízlelgetem a szót, úgy tűnik, hogy a nők és a gyerekek a toporzékolás terén is elsőbbséget élveznek. Pedig hát a férfihiszti semmivel nem ritkább, mint a többieké. Én például csak a téma felmerülése óta eltelt 36 órában – direkt számoltam – hatszor borítottam ki a bilit, jellemzően olyan dolgok miatt, amikre már most sem emlékszem, és ez azért szerintem igen szép eredmény. Persze én különösen – fogalmazzunk szépen – "lobbanékony természet" vagyok, tehát extrém példának számítok, de figyelem már egy ideje a férfiakat magam körül, és úgy látom, hogy mindannyian hajlamosak vagyunk kibukni. Csak épp jobban titkoljuk ezt, mégpedig nyilván pont azért, mert a hiszti amolyan nőies dolog, azt meg nem szeretnénk, ha nyámnyila puhapöcsöknek tartanának minket.



A titkolózás egyik módja az, hogy a férfihiszti nehezen elcsíphető, mert nem nyilvános. Félreértés ne essék: tisztában vagyok vele, hogy az utca közepén hemperegve toporzékolni kizárólag a gyerekek (meglehetősen irigylésre méltó) kiváltsága, de a nőknek így is több a mozgástere, mint a férfiaknak, hiszen náluk azért egy-egy publikus kiakadás belefér. Nekünk viszont marad a zárt ajtók mögötti hiszti. Aki például engem kicsit felületesebben ismer, biztos meg volna lepődve rajta, ha tudná, hogy másfél nap alatt hányszor patáliáztam. Aki viszont volt már huzamosabb ideig összezárva velem, az valószínűleg nem csodálkozna a számadaton, sőt talán azt is meg tudná mondani, hogy min és hogyan hisztiztem. Szerintem a legtöbb férfire ez ugyanígy igaz.

Ez azonban önmagában még nem elég, úgyhogy a férfihiszti amellett, hogy csak kiváltságos és zártkörű publikumnak szól, álcázva is van – hiszen csak úgy simán sírva toporzékolni még a legközelebbi ismerősei előtt sem állhat neki az ember, ha férfi. Természetesen nem magamat, hanem másokat tanulmányozva láttam be, de ettől még sajnos rám is igaz: a férfiak nagyjelenete vagy jóval agresszívabb, kontrollálatlanabb dühkitörés formáját ölti, mint a női megfelelője, vagy épp ellenkezőleg, olyannyira dacosan nem hiszti, hogy az maga a hiszti. Ha a dolog természetét vizsgáljuk, nyilván utóbbi verzió az érdekesebb, vagyis az, amikor a férfi annyira tüntetően adja elő, hogy ő aztán nem gyenge, és igenis tartja magát, hogy ilyen erővel akár bőghetne is – mindazonáltal azt hiszem, mindkét verzió egyformán halálos fegyver. Sőt azt is be kell vallanom, hogy amikor csajok hisztiznek, legfeljebb kicsit ideges leszek, viszont amikor férfiismerősöm bukik ki, akkor bizony kifejezetten kényelmetlenül tudom érezni magam.



Kiszámíthatatlannak ennek ellenére azonban a férfihisztit sem nevezném, sőt tapasztalataim szerint nagyon is kötött az összes ilyen patália forgatókönyve, és lényegében csak tükörképe a női vagy akár a gyerekverzióknak, mert mindennek megvan benne a megfelelője: sírás helyett van felcsattanás, legörbülő száj helyett csapkodás, női hallgatás helyett férfihallgatás, és így tovább. Menetrendszerűek ugyanígy a reakciók is: az áldozat az esetek túlnyomó többségében nyilván az illető nője, aki egy ideig próbálja kitalálni, mi a baj, de önhibáján kívül eredménnyel nem jár, sőt (még jobban) magára haragítja a férfit, így aztán végül inkább visszavonul, és együtt duzzog vele. Illetve dehogy együtt, csak egyszerre.

Ezzel pedig el is jutottunk a lényeghez, én ugyanis azért kértem most szót a témában, mert nemrég nagyon megsajnáltam egy ilyen módon megbántott nőt, és azóta úgy érzem, hogy tartozom a részben általam is elkövetett bűnökért cserébe egy jótanáccsal. Bocsánatot is kérhetnék persze, de nem fogok, mert azzal senki nem megy semmire, szóval csak tanácsolok, méghozzá egy igen egyszerű dolgot: tessék bátran, sőt elvszerűen kiröhögni a hisztiző férfit. Nekem ezt egyszer még a hisztiző nők kapcsán javasolták, és bár elsőre elég drasztikusnak tűnt az ötlet, ma már nagyon is egyetértek vele, mert be kell látni: a hiszti nem több, mint a tehetetlen céltalanság undorító pörsenése, és mint ilyen, maga a röhej esszenciája. Eddig persze csak férfiaknak tanácsoltam ezt nőkkel kapcsolatban, de miután megtaláltam a gerendát a saját szememben is, muszáj megfordítanom a dolgot, hiszen akármennyiben is különbözik a nőitől, a férfihiszti is csak hiszti, és így nem is érdemel mást, mint egy jó nagy, egészséges, kaján kacajt. Ami egyébként néha meglepő módon még csillapítólag is hat a tomboló félre. De ha nem, az sem baj. Ezt én mondom, mint férfi a nőknek.

Forrás: borsa.hu

]]>
Sat, 27 Nov 2010 08:42:34 +0100 14954_45470
Egy évtized legjobb kollekciói Forrás: divat.hu http://tinilady.blogger.hu/2010/10/30/egy-evtized-legjobb-kollekcioi-forras-divat-hu Sorozatunk utolsó részéhez értünk. Nem tagadom, az itt látható kollekciók között kettő is a szívem csücske. Lássuk, mi maradt a végére.

 

A 2009-es kollekciók közül abszolút kedvencemnek számít a francia divatház, a Balmain tavaszi designja . A szakértők úgy vélekedtek a bemutatott darabokról, hogy túl szexi, túl pazar és nem utolsósorban túl drága.

Christophe Decarnin 2006-ban került a divatházhoz. A rockos, drágakövekkel díszített kabátjaiért Beyoncé és Rihanna szinte megőrültek. Nem is csoda, hogy leginkább ők, hiszen a ruhadarabok ára elég borsos. Ezekkel a kabátokkal meghódította a divat világát, sikereihez azonban hozzájárult még a mára már klasszikusnak számító, féloldalas kristályokkal kirakott miniruhája is.

A 2010-es év egyértelműen Alexander McQueenről szól. A tavaszi kollekciója olyan ütősre sikeredett, hogy a szakma nem hitt a szemének. Az Atlantisz inspirálta kollekció mindenkit magával ragadott. A cipők olyanok voltak, mint a rákollók, és igazából hordhatatlanok, de mesterművek.

]]>
Sat, 30 Oct 2010 11:00:11 +0200 14954_43876
10 titok a divatvilágról! http://tinilady.blogger.hu/2010/10/24/10-titok-a-divatvilagrol Mivel a világon mindennek és mindenkinek vannak titkai, így a divatipar is büszkélkedik néhány olyan dologgal, amit csak kevesen tudnak. Most eljött az ideje annak, hogy lerántsuk a leplet pár igazán meglepő titokról. Nos, nézzük, mik is ezek pontosan!

Az összeállításunk első részéből olyan érdekes dolgokat árulunk el nektek, amiket biztosan nem tudtatok eddig a divat világáról.

1. Képzeljétek el, hogy egészen a XIX. század közepéig nem használtak az akkori tervezők modelleket a ruháik bemutatására és reklámozására, hanem játékbabákat öltöztettek fel aktuális kreációikkal. Ez abból a szempontból lenne ma is jó befektetés, hogy nem kellene annyi pénzt költenie egy-egy tehetségesebb, de még ismeretlen kreátornak a kifutóra, hanem kevés anyagból megcsinálhatná kicsinyített változatban a kollekcióját.

2. Ma már egy-egy kézzel készített ruha hatalmas összegekbe kerül, arról nem is beszélve, ha nem készül belőle másik hasonló darab. Ugyanakkor az előző századokban a ruháknak még nem volt ekkora jelentősége, nem volt fontos a divat. A legtöbb nő rendelkezett annyi kézügyességgel, amivel el tudta készíteni saját és családja kényelmes ruhadarabjait.

3. A mai modern nők már el sem tudnák képzelni az életüket ékszerek nélkül. Gondoltátok volna, hogy ezzel szemben kezdetben a férfiak viseltek ilyen kiegészítőket? Igen, ez meglepő, de igaz. Ők ezzel fejezték ki akkoriban a társadalmi hovatartozásukat és helyzetüket.

4. Manapság már divatosnak számít kismamának lenni, gondoljunk csak arra, mennyi hollywoodi szépség mutogatja büszkén a pocakját egy-egy jelesebb eseményen. Ez azonban nem annyira új keletű dolog. Már a XV. században sikkesnek számított a terhesség. Olyannyira, hogy a lányok, akik nem vártak kisbabát, még ők is gyakran varrtak maguknak különböző anyagokból kispárnát, amit aztán a szoknyájuk alá rejtettek. Mivel az akkori aljak nagyon hosszúak voltak, így senkinek sem tűnt fel a turpisság.

5. Habár ma már a természetes, bozontos szemöldök a divatos, pár éve elterjedt a rajzolt változata. De ez sem újdonság. Mona Lisa idejében kifejezetten az számított stílusosnak, ha a nők leborotválták a szemöldöküket. Nézzétek csak meg a világhírű képet kicsit közelebbről, és látni fogjátok, hogy Da Vinci sem festett oda semmit! Ugye, hogy ezt eddig Ti sem vettétek észre?

Összeállításunk első részéből tehát kiderült, hogy a divat nem eredeti, mindig a már meglévőt alakítja kicsit át, újítja meg. Figyeljétek a rovatunkat, hiszen nemsokára ismét jelentkezünk, néhány igencsak meglepő titokkal, amit még ti sem tudtok a divat világáról!

Forrás: divat.hu

]]>
Sun, 24 Oct 2010 13:16:25 +0200 14954_43539
A tutti farmer! http://tinilady.blogger.hu/2010/09/04/a-tutti-farmer

A közkedvelt márka eddig is sok női igényt kiszolgáló innovációval jelentkezett. Ám a mostani a fennállása során feltehetőleg az egyik legkorszakalkotóbb. A Levi’s magát a Paradicsomot hozta el női vásárlóinak.

 

A Levi's a showroomban mutatta meg a híres farmermárka, mit is szán női vevőinek. Valószínűleg minden hölgy polcán találkozni fogunk ezzel az egyedi, egyénileg kialakított remekművel.



Hiszen ha a nők döntő többsége fájdalmasabbnak érzi a tökéletes farmer megvásárlását, mint egy teljes fazongyantát, akkor valóban földöntúli boldogságot okoz a hír, miszerint a Levi’s megalkotta a testalkatunkhoz leginkább illő farmerkollekciót.

A 60.000 női test háromdimenziós vizsgálata után bebizonyosodott, hogy a női alkat 10 különböző csoportra osztható, melyből a hölgyek 80 %-a három típusba sorolható. Magyarországon szintén ez a három csoport a legelterjedtebb, elenyésző azoknak a száma, akik nem ide tartoznak.



A bemutató során megismerkedhettünk mind a három típussal és a méretvételhez is kaptunk segítséget. A Levi’s Curve ID kollekciójában a három méret a „Slight Curve”, a „Demi Curve” és a „Bold Curve”. A farmerok kialakításánál nem a méret volt a mérvadó, hanem a forma. A méret megállapításához szükséges a derék és a csípő mérete is természetesen.

A Levi’s vitathatatlanul olyan farmerkollekciót álmodott meg a hölgyek számára, mely mindenki igényeit maximálisan kielégíti, így könnyítve meg a mindennapos farmerválasztási nehezségeket. A farmer örök darab, minden szezonban újra és újra előkerül. Épp ezért fontos a tökéletes nadrág kiválasztása.



A kollekcióban természetesen láthatunk majd csőnadrágokat és bővebb szárú fazonokat is. A hivatalos előrejelzések szerint augusztus 15-étől mi is könnyedén hozzájuthatunk majd álmaink farmerdarabjához. Az üzletekben természetesen az eladóktól kért segítség után azonnal megtudhatjuk saját méretünket, illetve hogy melyik csoportba tartozunk a három közül. Hölgyeim, nem kell sokat várni és megkezdődik a farmer forradalma!

]]>
Sat, 04 Sep 2010 10:20:43 +0200 14954_39708
Step up 3 http://tinilady.blogger.hu/2010/08/25/step-up-3

Utcai tánc és bimbódzó szerelem térhatásban


Véres kések helyett most ismét a láb a fegyver. Bandaharc dúl erőszak nélkül a Step Up 3D-ben.

Röviden össze lehet foglalni, miről is szól a táncos „trendfilm” harmadik része: első napok az egyetemen, szülői tiltás, csakazétistánc, szerelem, árulás, pofáraesés, felemelkedés. Nincs benne semmi új, ugye? Ami a párbeszédeket és az értékek közvetítését illeti, még kevesebb eredeti ötletet találunk, mégsem tudunk igazán haragudni a fent említettek miatt egy olyan filmre, mely a koreográfus és esetünkben a 3D-technika köré épült.

Míg a Step Up első része attól volt különleges, hogy ötvözte a művészi és a hip hop elemeket (bár ez a vegyítés már akkor sem volt újdonság), addig a harmadik moziban a színtiszta utcai tánc áll a középpontban. Luke, az árva utcai táncos maga köré gyűjti a New York-i nehézsorsú fiatalokat, akik kiválóan pörögnek-forognak a fejükön, és szállást ad nekik egy lepukkant házban, melynek alsó szintjén klubot üzemeltet, hogy fenn tudja tartani magát, a felső rész viszont az otthontalanok hálótermét és a próbatermet rejti.



Luke fedezi fel a Step Up 2-ből már ismert Moose-t, a göndörhajú, vékonytestű táncos zsenit, akit szülei az egyetem villamosmérnöki szakára erőltetnek. Persze a jó útra tért fiú hamar megtalálja a kiskaput, mely újra a tánc felé tereli őt. A bandavezér Luke Moose-ban és egy titokzatos új lányban, Natalie-ban látja a lehetőséget, hogy megnyerjék a World Jam világversenyt régi csapatával, a Kalózokkal együtt és legyőzzék ősi ellenségeiket, a Szamurájokat.



A Step Up 3D nem több egy szép (vagy pusztán egyedi megjelenésű) emberekkel teletűzdelt mozinál, amit kizárólag azok élveznek, akiket lekötnek a táncos filmek, őket viszont nem fogja zavarni, hogy minden más tartalom csak színezék, amivel kitöltik és fogyaszthatóbbá teszik a 107 perces játékidőt. Talán az egy picit bosszantóbb lesz számukra, hogy a készítők mindent alárendelnek a három dimenziónak, így a szereplők csak azért fújnak az arcunkba egy szappanbuborékot, mert az majd mennyire jól mutat térhatásban, vagy amikor éppen az adja a romantikus jelenet lényegét, hogy a levegőben szállingózó jégkása hozza össze a friss szerelmeseket.

Hiába divat a 3D, a Step Up esetében teljesen feleslegesnek tűnik, sokkal inkább zavaróak a táncbetéteknél a vászonból kinyúló végtagok, mint amennyire látványosak. Mindezek ellenére a film kellemes kikapcsolódást nyújthat azoknak, akik nem vágynak mélyenszántó gondolatokra, csupán New York villódzó fényeire, zenére, táncra és szemgyönyörködtető színészekre.

Forrás: rtlklub.hu

]]>
Wed, 25 Aug 2010 10:51:46 +0200 14954_38661
Converse cipők átka! http://tinilady.blogger.hu/2010/08/18/converse-cipok-atka Eshet az eső, fújhat a szél, süthet a nap vagy a hőmérő higanyszála jócskán 0 fok alatt maradhat, sok fiatal, de még az idősebbek közül is jó páran esküsznek a Converse-re, mint cipőmárkára. Vajon mi lehet a köznyelvben sokszor csak dorkóként emlegetett darab titka? Ennek próbáltam utánajárni.

 

A Converse cipők térhódítása már a múlt század elején elkezdődött. Az úgynevezett „All Star” atlétacipőket 1917-ben dobta piacra a gyártó. Ez kiváló kosaras lábbelinek bizonyult. A kor akkori nagy játékosának, Chuck Taylornak a választása is erre a darabra esett, és ezzel talán a világ egyik első szponzorált sportolója lett.


A későbbiekben az ő tanácsai alapján alakították át a márka darabjait. Ezek a fazonok méginkább alkalmazkodtak a kosarasok igényeihez. A cipők könnyedsége és jó szabásvonala megtartotta a lábat, és a mozgásban sem akadályozta a játékosokat. Taylor munkájának emlékéül tüntetik fel a márka logóján és a cipőkön is az ő aláírását.



Az évek előrehaladtával a sportolók és a dinamikus életmódot folytatók mellett egyre többen választották a márkát. Arra sem kellett sokat várni, hogy azok számára, akik nem engedhették meg maguknak, hogy egy eredeti Converse cipő tulajdonosai legyenek, szemfüles gyártók másolatokat készítsenek, és azt forgalmazzák jóval alacsonyabb áron, mint amennyibe az eredeti darabok kerültek.


A dorkó még kicsiny hazánkban is nem egy szubkultúra kedvelt darabja lett, és voltak idők, mikor annak hordása egyfajta lázadást is magában hordozott.

Utóbbi feltevés talán napjainkban is helytálló lehet. Az emo fiúk és lányok általában ezeket a dorkó fazonú cipőket részesítik előnyben a kockás deszkás darabok mellett. Az emo szubkultúra pedig az utóbbi években főleg tagjainak megjelenése miatt nem egy esetben megosztotta a közvéleményt.


Ma már annyira széles a választék, hogy mindenki megtalálhatja a személyiségéhez és stílusához leginkább passzoló darabot. A legegyszerűbb fekete színű, fehér fűzős mellett a szivárvány minden színében pompáznak a Converse cipők a boltok polcain. De az igazán színes egyéniségek merész mintás dorkókkal is gazdagíthatják a cipősszekrényüket.

A Converse márka tehát a viselője egyedisége mellett az összetartozást és a vitalitást is tükrözi. Nem is csoda, hogy már több mint egy évszázada helye van a piacokon és a kifutókon egyaránt.

]]>
Wed, 18 Aug 2010 14:02:24 +0200 14954_37849
Cikik a félre feszülős nacik? http://tinilady.blogger.hu/2010/08/18/cikik-a-felre-feszulos-nacik A tavalyi évben divatosnak számító háremnadrág, avagy mély ülepű nadrág idén ismét hódít. Bár a férfiak nem kedvelik kimondottan ezt a fazont, mivel a női fenekek nem látszanak benne, de azért nem olyan fiús viselet ez a darab.

Tévhit, hogy csak sportcipő és trikó passzol hozzá, hiszen kifejezetten nőies viseletként is lehet hordani. Bár egy csinos női ruhát nem helyettesít, mégis hordható magas sarkúval vagy saruval, esetleg topánkával is, főleg ha csillogó az anyag. Persze, vannak sportos fazonok is, azokhoz a sportcipő vagy tornacipő kötelező.

 

Felsők terén sem kell annyira az egyszerűséghez ragaszkodni, de fontos, hogy ha a nadrág lezser, a felsőnek már nem szabad annak lennie, hiszen az „szakadt” stílust eredményezne. Nem előnyös a hosszított, tunikás fazon sem, hanem inkább a tapadós, szűkebb felsők, amiket egy lezserebb kabáttal már lehet kombinálni.

 


Ha a fazon megengedi, övvel is fel lehet dobni az összeállítást és esetleg pár ékszerrel, de ne túl sokkal és inkább az egyszerű darabok az előnyösebbek, nem egy lógós fülbevaló.

Figyelni kell még arra is, hogy ne vigyük túlzásba a mély ülepet és ne keverjük más stílussal. Az extrémebb darabok csak a különleges egyéniségeknek ajánlottak!



 

Forrás: divat.hu



]]>
Wed, 18 Aug 2010 13:56:25 +0200 14954_37848
Londoni utca divat http://tinilady.blogger.hu/2010/08/16/londoni-utca-divat  

Érdekel, hogy más nagyvárosokban hogyan öltözködnek az emberek? Itt az alkalom, hogy betekintést nyerj első körben az angol főváros lakóinak öltözködési kultúrájába. Irány London!

 



Először nézzük meg, hogyan variálják a különböző kiegészítőket és ruhadarabokat az angol nők! A fiataloknál nagyon jellegzetes, hogy sokszor nyúlnak vissza a régi idők divatjához. A legtöbbjüknél általában a smink tükrözi az 50-es, 60-as évek iránti hódolatot. A vörös rúzst és a fekete szemceruzát bátran használja mindegyik korosztály.




A fiatalabb generáció általában keveri az új divatot a régivel. Gyakran láthatunk olyan szetteket, ahol valószínűleg egy-egy darab a nagymama szekrényéből került elő. Persze vannak, akik inkább biztos vizeken eveznek, ők általában trendkövetők.



Az idősebb korosztály is igyekszik divatosan öltözködni. Náluk is megfigyelhető, hogy nagy hangsúlyt fektetnek rá, hogy öltözködésükkel is kifejezzék egyéniségüket.



Ahogy hazánkban, úgy a szigetországban is divat az eminens stílus, amelyről oldalunkon már olvashattatok. A fekete keretes szemüveg elengedhetetlen kelléke a trend követőinek.



Most térjünk át a fiúk öltözködési szokásaira! Itt csoportokra lehet osztani a nagyközönséget. Az egyik réteg az elegáns stílust követő emberek. Fiatalosan hordják a zakót és a vasalt nadrágot anélkül, hogy régimódinak tűnnének.

A férfiak és a nők között is nagyon sokszor találkozhatunk olyannal, aki fittyet hány a divat alakulására, és a saját feje után megy.



Összegezve, a legtöbben inkább az egyéniségüket szeretnék felszínre hozni. Sokszor hordják a régi stílusú darabokat az újjal, és akármit is párosítanak össze, az összhangra törekszenek. Lehet, hogy ez néha túl sok, és egyáltalán nem jellemző rájuk a kevesebb néha több felfogás. Azonban olyan lazán kezelik a felületeket, a színeket és a mintákat, hogy érdemes tanulni Tőlük!



]]>
Mon, 16 Aug 2010 13:46:44 +0200 14954_37608
Kik tervezik az énekesnők fellépő ruháit? http://tinilady.blogger.hu/2010/08/10/kik-tervezik-az-enekesnok-fellepo-ruhait 

Nagyon sokat beszélünk arról, hogy milyen ruhában jelennek meg kedvenc sztárjaink az utcán vagy a díjátadókon. Azt viszont kevesen tudják, hogy egy-egy fellépés alkalmával kinek a kreációit húzzák magukra. Itt az alkalom, hogy kicsit utánanézzünk!

Kezdjük a sort a pop királynőjével, Madonnával. A legismertebb fellépő szettként emlegetik a Jean Paul Gaultier által tervezett csúcsos melltartós ruhadarabját. Ezzel a kreációval a 90-es évek elején nem kis port kavart.



A legutóbbi Sticky and Sweet turnén Madonna attól a Givenchy divatháztól kapta ruháit, ami annak idején Audrey Hepburnnek tervezett ruhákat. Persze az idők változnak, és a tervező is más lett. Ricardo Tisci a ruházattal kapcsolatos néhol extrém gondolkodása épp kapóra jött az énekesnőnek. Igaz, itt már sokkal visszafogottabb, mint az ominózus kiálló melltartóval.

A néhány évvel ezelőtt botrányairól és nem éppen jó öltözködéséről híres Britney Spears a koncertturnéjára jól választott.



A Dsquared az énekes, és a táncosok ruháit tervezte meg, a tervezőpáros extrém stílusa ezeken a ruhákon is megmutatkozik.

Beyonce I am me… turnéjához Thierry Mugler designert kérte fel. Az extrém ruhák megdöbbentették a rajongókat, de végül mindenki arra álláspontra jutott, hogy az újítás csak emelt a színvonalon.

A szemfüles rajongók rájöttek, hogy ezeket a ruhákat látták már valahol. Nem tévednek , ugyanis George Michael Too Funky című videójához is Thierry Mugler tervezte a különc öltözékeket.



Alicia Keys, a többszörös Grammy-díjas énekesnő legújabb turnéjának fellépőruháihoz Giorgio Armanit kérte fel. Szerintem mindenki egyetért velem abban, hogy jó választás volt Armanira bízni a tervezést.




A végére korunk legbotrányosabb énekesnőjét hagytam, aki, tegyük hozzá, nagyszerű előadó. Ahogy Alicia Keysnek, úgy Lady Gagának is Armani tervezi a jelmezeit.




Az egyik legismertebb Lady Gaga által hordott Armani kreáció minden bizonnyal az, amelyben a Grammy-díjátadón jelent meg.



A divat rajongóinak nem árt odafigyelni a sztárok fellépőruháira is, ugyanis mint kiderült, nagyon sok jelmez íródik be a divattörténelembe. A koncertekre tervezett ruháknál az egyetlen korlát csakis a tervezők képzelőereje.

Elég brutális ruha fajtákat mutattak be! :S

 

Forrás: fashion.hu

]]>
Tue, 10 Aug 2010 15:48:23 +0200 14954_36919